2. rész
Jelen irat azért készült, hogy segítséget és tájékoztatást nyújtson az alapvető kérdésekben az ingatlant eladni, illetve venni szándékozók számára.
- Ha valamelyik szerződő fél meghatalmazott útján kíván eljárni az adásvételi szerződés aláírása során, akkor a meghatalmazást is ügyvéd által ellenjegyzett okiratba kell foglalni és eredeti példányát csatolni kell a földhivatali eljárásban. Nem feltétel, hogy a meghatalmazást ugyanaz az ügyvéd jegyezze ellen, mint aki az adásvételi szerződést.
- Közös tulajdonban álló ingatlan esetén, ha csak az egyik tulajdonostárs értékesíti tulajdoni hányadát, akkor a többi tulajdonostársnak elővásárlási joga van, azaz az adásvételi szerződés szerinti feltételekkel és vételáron a vevő előtt veheti meg az ingatlanhányadot, amennyiben a szerződéstervezet átvétele után a megadott határidőn belül nyilatkozik, hogy élni kíván elővásárlási jogával.
- Társasházi lakás, vagy lakásszövetkezeti lakás esetén nagyon fontos tényező, hogy a társasházi alapító okirat, vagy a lakásszövetkezeti alapszabály biztosít-e elővásárlási jogot az ingatlanra, mert ha igen, akkor főszabály szerint minden elővásárlási jogosulttal közölni kell a szerződéstervezetet azzal, hogy megfelelő határidőn belül nyilatkozatot tehet, hogy élni kíván-e elővásárlási jogával, vagy előzetesen be kell szerezni az elővásárlási jogosultak elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatát.
- Az ingatlan adásvételi szerződés kötelező eleme a felek állampolgársági nyilatkozata. A szerződő felek amellett, hogy nyilatkoznak arról, hogy nagykorú magyar állampolgárok, azt is kijelentik, hogy cselekvőképesek és szerződéskötési képességük nincs korlátozva.
- Az ingatlan birtokbaadásának időpontja is feltüntetésre kerül az adásvételi szerződésben, melyet a felek szabadon határozhatnak meg, de a birtokbaadásra szokás szerint a vételár-, több részletben fizetés esetén pedig az utolsó vételárrészlet megfizetését követően kerül sor.
- Az adásvételi szerződésben kötelező feltüntetni a szerződés felek általi aláírásának és ügyvéd általi ellenjegyzésének helyét és idejét és az eljáró ügyvéd KASZ számát is.
Forrás: Dr. Buda Belián ügyvéd
Kommentek