Olvasóink már megszokhatták, hogy időről időre helyzetjelentést adunk egy-egy vidéki város ingatlanpiacáról a MIOSZ honlapjának hasábjain. Mostani cikkünkben az ország második legnagyobb városát, Debrecent mutatja be nekünk Gulyás Petronella (Casa Mia Ingatlan). Az ingatlanszakember által elmondottak főleg annak tükrében lehetnek érdekesek, hogy a civisváros területe kicsivel kisebb csak Budapesttől, a népesség száma viszont nyolcad annyi.
A 2015-ös évben általános tendenciának volt mondható, hogy emelkedtek az ingatlanok árai, mint ahogy a növekedett a tranzakciók száma is. Megfigyelhető volt ez jelenség az Önök tevékenységi területén is?
Gulyás Petronella (Casa Mia Ingatlan): Nem pusztán emelkedés figyelhető meg, hanem országos szinten Debrecen városa +12%-os emelkedéssel második a ksh statisztikái szerint az ingatlanok áremelkedésében. A lakótelepi átlagárak városunkban nemhogy elérték, de meg is haladták a válság előtti árakat. A családi házak és a társasházi lakások ekkora emelkedést nem mutatnak, de ezek is élmezőnyben mozognak mind.
Megindultak az építkezések is mostanra. Nem ritka a 400 ezer forintos négyzetméterár ezeknél az ingatlanoknál, de akad olyan belvárosi projekt, ahol kiugróan magas 600 ezer forint fölötti árakon a lakások fele már elkelt.
A lakótelepi áremelkedés elsősorban az egyetem közeli Újkerti lakótelepen égbe szökő. Természetesen az egyetemista bérlőkre építő befektetői kereslet, és a saját részre egyetemista gyermeküknek vásároló szülők itt mindig is magasabban tartották az árakat. Nyár derekán és amint kijönnek a felvételi ponthatárok ezen a lakótelepen szinte minden eladható. És a környékbeli társasházi vagy új építésű lakások is nagyon kelendők.
Érdekes adat számomra, hogy Debrecennel ellentétben a megye községei már nemhogy nem állnak elől áremelkedésben, de egyáltalán nem is változott a vidéki ingatlanok átlagára. A megye többi városában is jóval kisebb mértékben. A vidéki kis településeken néhol egyáltalán nincs munkalehetőség, míg Debrecenben egyre több szolgáltató központ jelenik meg, több és jobb munka adódik, fejlődik a város. Viszont a jövedelmektől dinamikusabban nőttek a lakásárak a városban. Érdemes lehet ezért meggondolni, hogy a debreceni fizetésből inkább kiköltözünk vidékre, hiszen itt még ugyanannyiért vásárolhatunk ingatlant, mint az elmúlt években.
Jelenleg az ingatlanpiac egyes szegmenseiben erősen keresleti piacról beszélhetünk. Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy beálljon egy egészséges egyensúly a kereslet-kínálat szempontjából?
G.P.: Egy ekkora városban, mint Debrecen vannak olyan városrészek, ahol sosem lesz egyensúly. Még az új építkezés a keresett részeken (egyetem környéke, belváros, Nagyerdő) sem elégíti ki a keresletet. A radikálisan magas árak sem rettentik el a vevőket. Ezeken a részeken mindig kereslet van, csekély kínálat és nem lehet egyensúly. Kicsi a Nagyerdő, ahhoz hogy mindenki körülötte lakhasson.
Viszont a beinduló építkezések városszerte növelik szépen lassan a kínálatot. A jelenlegi kedvező finanszírozási környezetben mégis jó darabig vadászhatjuk még az ingatlanokat, mert hogy vevőre nem nagyon kell vadászni az biztos. Az elmúlt hónapokban több olyan telket, családi házat, lakást is eladtunk kollégáimmal, melyek 1-1,5 éve a piacon voltak már. Gyakran bennünket is meglepő áron találnak új gazdára.
Nagyon remélem azonban, hogy nem az hoz egyensúlyt a piacra majd, hogy sokan a családtámogatás kiugró összegétől megrészegülve vágnak bele vásárlásba és építésbe most. Aztán pár év múlva árulhatjuk majd a „CSOK-os” házait azoknak, akik a vállalásokat nem tudják teljesíteni.
Milyen prognózist tudna nekünk adni az elkövetkező időszakra az ingatlanpiacon?
G.P.: Horror árak eladás és bérbeadás terén is, pár összecsapott, silány minőségű ingatlan is lesz a piacon biztosan és a családi ház építések idejére albérletet keresők bizonyos típusú ingatlanoknál albérlethiányt is okozhatnak. Nagyon kevés ugyanis a piacon a családok részére ideális, bútorozatlan, rövidebb időre kiadó (fél-1 év egy építkezés ideje) nagyobb méretű lakások, házak.
Sok szempontból türelemre, mértékletességre intenék most minden vásárlót. És óvatosságra az építkezésekkel, hitelekkel, családtámogatásokkal kapcsolatban! Sajnos ismét egyre több vevővel találkozom, aki pénz nélkül szeretne új otthont. CSOK, hitel és semmi önerő. Jól gondolja meg mindenki mielőtt ilyenbe belevág!
Köszünjük szépen Petronellának az interjút és a mindenre kiterjedő elemzést!
A piaci helyzetjelentésből kiderül, hogy Budapesttel ellentétben a debreceni agglomerációban nem olyan mozgalmas a piac, mint a megyeszékhelyen. Ezt a trendet megváltoztathatná, ha az emberek Debrecenből kiköltöznének a környező településekre. Ez viszont a gyerekeket nevelő, dolgozó szülőknél mindig hosszas megfontolást ígénylő, komoly döntés, amihez az is kell, hogy a városba való bejutás minél gyorsabb legyen. Ehhez viszont elengedhetetlen az adott város infrastruktúrájának és közlekedési hálózatának a fejlettsége.
Szerző: Máté Péter
Kommentek